
Taboada Balintawak European Camp 2026 – Beszámoló
Szeptember 11–13. között részt vettünk a Taboada Balintawak European Camp 2026 rendezvényen, GM Bobby Taboada európai Balintawak szemináriumán és táborán a Berlin melletti Dabendorfban, Brandenburgban. Magyarországról hárman utaztunk ki (GM Németh Péter, Nagy-Huszár Imre és Egri Ferenc). Az eseményt Michael Nitz és Jhun Occidental szervezte, a három napot pedig Grandmaster Bobby Taboada vezette, aki egyenesen az Egyesült Államokból érkezett Európába.
Két vonal, egy közös történet
A Balintawakon belül mi a Nickelstick féle Balintawak vonalat képviseljük. Vezető mesterünk, GGM Nick Elizar és GM Bobby Taboada gyerekkori barátok. 1972-ben Bobby volt az, aki Nicket először bemutatta a Balintawak eskrimának még a Fülöp-szigeteken, Cebuban. Később útjaik elváltak: Bobby előbb Új-Zélandra, majd az Egyesült Államokba költözött, Nick pedig a Fülöp-szigeteken alapított családot. A barátságuk nemcsak kettejük között maradt meg a mai napig, hanem az egész Balintawak közösségben is tovább él.
Három nap, legalább nyolc ország
A tábor pénteken kezdődött, az első nap kizárólag Balintawak instruktoroknak, edzőknek és leendő oktatóknak szólt. Ez egy szűkebb kör, komoly szakmai munkával, ezért nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy mindhárman ott lehettünk az első nap edzésein is.

Szombaton és vasárnap a szeminárium már nyilvános volt, körülbelül 60 résztvevővel. Németországból, Ausztriából, Törökországból, Franciaországból, Svájcból, Belgiumból és Magyarországról érkeztek résztvevők. A legnagyobb csapatot a német Taboada Balintawak közösség adta.
Sokat edzettünk, izzadtunk, új embereket ismertünk meg, régi barátokkal találkoztunk újra. A hétvége remek hangulatban telt: különböző országokból érkező emberek dolgoztak együtt, és ugyanazért a harcművészetért lelkesedtek.
Vizsgák
Vasárnap, a szeminárium hivatalos vége után zajlottak le a különböző 1-6. szintű vizsgák. Ezek a vizsgák nagy pontosságot, gyorsaságot és fegyelmet kívánnak, így a sikerek mögött rengeteg kitartó munka áll. Ezúton is gratulálunk a sikeresen vizsgázóknak! Nagyon sajnáljuk, hogy a vizsgák végét már nem tudtuk megvárni, mert el kellett érnünk a repülőgépünket.

Köszönet
Köszönjük a szívélyes fogadtatást! Bár más vonalról érkeztünk, végig otthon éreztük magunkat. Köszönet Michael Nitznek és Jhun Occidentalnek a szervezésért, Bobby Taboadának a hétvégéért, valamint minden oktatónak és edzőtársnak a remek hangulatért, a közös gyakorlásért és a tőlük kapott instrukciókért.
Sok élménnyel és jó emlékkel tértünk vissza Magyarországra.
Találkozunk jövőre!
English version
Taboada Balintawak European Camp 2026 – Germany
From 11 to 13 September, we took part in the Taboada Balintawak European Camp 2026, Bobby Taboada’s European Balintawak seminar in Dabendorf near Berlin, Brandenburg. Three of us traveled from Hungary (GM Péter Németh, Imre Nagy-Huszár and Ferenc Egri). The event was organized by Michael Nitz and Jhun Occidental, and the three-day event was led by GM Bobby Taboada, who traveled all the way from the United States to Europe.
Two lineages, one shared story
Within Balintawak, we represent the Nickelstick Balintawak lineage. Our head master, GGM Nick Elizar, and GM Bobby Taboada are childhood friends. In 1972, it was Bobby who first introduced Nick to Balintawak Eskrima, back in Cebu in the Philippines. Their paths later took them in different directions: Bobby moved first to New Zealand and then to the United States, while Nick started a family in the Philippines. Their friendship has lasted to this day, and it lives on not only between the two of them but throughout the whole Balintawak community.
Three days, at least eight countries
The camp began on Friday. The first day was exclusively for Balintawak instructors, coaches and aspiring instructors. It was a smaller circle with serious technical work, so we consider it a great honor that all three of us could take part in the first day’s training as well.
On Saturday and Sunday the seminar was open to the public, with around 60 participants. People came from Germany, Austria, Turkey, France, Switzerland, Belgium and Hungary. The largest group was the German Taboada Balintawak community.
We trained hard, sweated a lot, met new people and caught up with old friends. The weekend had a great atmosphere: people from different countries worked together, all passionate about the same martial art.
Exams
On Sunday, after the official end of the seminar, exams took place at various levels (1–6). These exams demand great precision, speed and discipline, so there is a lot of hard work behind every success. Congratulations once again to everyone who passed! We are very sorry that we couldn’t stay until the end of the exams, as we had a flight to catch.
Thank you
Thank you for the warm welcome! Although we came from a different lineage, we felt at home the whole time. Thanks to Michael Nitz and Jhun Occidental for organizing the event, to Bobby Taboada for the weekend, and to all the instructors and training partners for the great atmosphere, the shared practice and the instruction we received from them.
We returned to Hungary with many great experiences and memories.
See you next year!








