A harcművészeti stílusokban a rangkülönbségek rendszerét a modern dzsúdó alapítója, Dr. Kano Dzsigoro mester, hozta létre. Szüksége volt egy alapvető mércére, amin keresztül mérhette egyre növekvő létszámú tanítványainak tudásbeli fejlődését.
Erre az igényre kialakítottak válaszul egy rendszert, ami a gyarló emberi viszonyoknak köszönhetően az utóbbi évtizedek alatt visszaélésekre adott alkalmat. Manapság gyakran találkozik az ember azzal a helyzettel, hogy egy tíz danos mester vagy egy nagymester életkorát tekintve szinte elképzelhetetlen gyorsasággal és fejlődési ütemmel ér fel a csúcsra.
Sokszor azért használunk neveket, rangokat, hogy valamilyen elképzelést, imázst jelenítsünk meg. Ne legyenek illúzióink! A sztereotipizáló gondolkodás az emberi agy egyik módszere arra, hogy könnyebben megfoghatóvá tegye a világot. A média megerősítő hatása óriási.
Gyakori jelenség egy hétköznapi TV reklámban, hogy a harcművészetek mesterét egy idős, kopasz ázsiai bácsika jeleníti meg. Többnyire a kínai szerencsesütikben található bölcsességekkel dobálózik. Ha valaki azt mondja „nindzsucu”, akkor szinte mindenkiben felötlenek a fúvócsővel és füstbombával felszerelt, fekete ruhás bérgyilkosok az ún. „alábeszélős” filmekben. És ha egy csapat lelkes amerikai fiatal, akik Taek Won Do-t tanulnak, éppen a repülőn utazik, hogy a koreai nemzeti válogatott ellen lépjen majd a küzdőtérre, akkor is megjósolható a happy end és az azt megelőző izgalmak, nehézségek.
Vajon mi adhat „igazi tartalmat” egy rangjelzésnek? Az öv szimbolikusan tájékoztat a harcos képességeiről, tapasztalatairól, az erőről és nem utolsósorban összefogja a ruházatot. Ennyi lenne csupán?
A fenti kérdésre válaszul az alábbi videót töltöttük fel, amelyben az idős korában is aktívan gyakorló Antonio ″Tatang″ Ilustrisimo mestert láthatod.
