A II. Világháború alatt sok filippínó önkéntes csatlakozott az amerikai hadsereghez. A japán katonai megszállás helyett inkább az amerikai uralmat tartották előnyösebbnek. A japán katonaság sok esetben brutálisabb terroreszközök árán tartotta fenn a rendet Indonéziában és a Fülöp szigeteken, mint a szovjet hadsereg, vagy a megszálló német hadsereg Európában.
A Fülöp-szigeteken létezett egy gerilla mozgalom is a japán megszállási zónában, ami spontán módon szerveződött. Az amerikaiak is megtámadtak néhány japánok által megszállt szigetet és ezekben a harcokban a frontvonalon harcoltak az USAFFE Bolo zászlóalj amerikai filippínó önkéntesei (USAFFE – United States Army Forces in the Far East).
Ezek a fiatalok hawaii-szigeteki vagy kaliforniai filippínó családokban születtek, akiknek a szülei szerződéses mezőgazdasági munkára költöztek amerikai területre. Ezt a zászlóaljat hivatalosan TABAK DIVÍZIÓnak nevezték. A BOLO elnevezést arról kapta, hogy hatalmas, 65 centi hosszú, levél alakú, mindkét élén kiköszörült boló késekkel voltak felszerelve. Az amerikai közelharcoktatók hamar rájöttek, hogy a filippínók sokkal eredményesebben küzdenek a dzsungelben a boló késsel mint a puskára szerelt bajonettel és ezért ezt adták a kezükbe biztosítva számukra a boló késekkel történő gyakorlást.
Floro Villabrille nagymester fiatal korában egy háromfős filippínó szakaszban szolgált, ahol „pointman” azaz ék-tag volt. Az volt a feladata, hogy háromszög alakzatban, csendesen lopózzanak a dzsungelban. Ő haladt a háromszög alakzat csúcspontján. Neki „csak” az volt a feladata, hogy az első japán katonát, aki szembejön vele a bozótosban, egy csapással a földre terítse, majd továbblépjen. A háromszögben mögötte és mellette haladó két bajtársa pedig ledöfte a földre zuhant katonát, mindezt halálos csendben. Az volt a céljuk, hogy a katonának ne is legyen ideje felkiáltani.
Általában az ilyen hármas szakaszok nagyon sok japán katonát megöltek egészen Japán kapitulációjáig. Tehát több eskrima nagymester is akadt, aki szerencsésen használhatta halálos eskrima tudását a háborúban a japán hadsereg ellen. Szerencsére azok a filippínó gerillák, akik túlélték a Világháborút és eskrima iskolát alapítottak, átadhatták tudásuk és tapasztalatuk egy részét az utókornak. Nélkülük talán az eskrima kihalt volna a Fülöp-szigeteken. (A sors különös fintora az, hogy sokkal többen járnak karate iskolába Manilában, mint eskrima iskolába!) Néhány híres filippínó háborús hős neve következik, akik önkéntesként harcoltak a Boló Zászlóaljban, korántsem az összes: Leo Guiron, Teodoro Saavedra, Julio Quirinio nagymester, a Canete fivérek: Eulogio Canete és Cacoy Canete, az idősebb Timoteo Timor Maranga, Jesus Bayas nagymester és Balbino Tortal mester.
